Áprilisban készítettünk egy kérdőívet, amiben arra voltunk kíváncsiak, hogy a hazai tesztelőket milyen téma, melyik modul érdekelheti leginkább. Nagyon sokan részt vettek a kitöltésben (435 kitöltő – KÖSZI!!) és a következő sorrend alakult ki a felmérés alapján:

Az első 5 helyezett között elég kicsi volt a különbség és jól mutatja a trendeket is: az Acceptance Testing fontossága üzleti szempontból mindenképp alátámasztja az elsőségét; az Agile továbbra is tartja magát, annak ellenére, hogy a kritikus vélemények is egyre nagyobb teret nyernek. A Mobile és a UX  Testing pedig maga a jövő, ezt eddig is tudtuk, ahogy a Performance Testing jelentőségét is vártuk.

A DevTest egy teljesen új stream lesz az ISTQB-n belül, aminek a célközönsége inkább a fejlesztők, mint a tesztelők. A target tehát hatalmas, és ennek megfelelően óriási érdeklődés övezi a piaci szereplők körében. Ugyanakkor elég kevés még a konkrétum, talán ezért – és az elsősorban tesztelőket célzó mintavétel miatt – is szerepelt némileg meglepő módon hátul.

A Gambling a várakozásoknak megfelelően – hazánkban – a legkisebb célközönséget célzó modul.

Köszönjük még egyszer, hogy kitöltöttétek és hasznos infókkal szolgáltatok!